Király utcai fák

Megkezdtem utam.
Szemlélve hosszasan a fák sokaságát és rajtuk a fényt,
ahogy beragyog és aranylóvá festi a koronákat.

Megannyi sárgálló levél...
Minden évszakban más fényben tűnik fel...
Fénypompákkal tündöklő koronájuk alig különbözik a tavasz zsenge zöldjétől...
Csak a haladási irányukban különböznek....

Utam járva,
a Király utcájában,
kirakatból,
rám nézett egy csocsóasztal...
Egy kiállítóterem kiállított tárgya.
Fekete pályán króm játékosok.
Az ellenfél bábui ugyanolyan krómok.
Formáiban sem mások!
Azt, hogy ki merre játszik,
azt a tekintetük iránya határozza meg.
Jó.
Teccik!

A levelek ősszel egyszer csak eleresztik a fák gallyait.
Hullanak a földig, viszik színeiket...
a sárgát, bordót, tarkát...
és a föld színén is túl,
belemosódva,
eggyé válik vele...
gyökerét egészen körülvéve öleli.

A fagy és az olvadás, kimossa maradványaiból az élet legutolsó erőit is,
csakhogy a tavaszi új hajtásokért eleget tegyen...
és nő a fa. minden évben nő.