emberállat?

Reggel felkelltem.

Csendemben dübörögve harsogni kezdtek a tegnap hangjai.

A sehova se moccanás sebesült madárságomban,

elfolytott erőm, csak ecset mozgatásnyit engedett.

Azt viszont szakadatlanul!

Megengedve a pilledésnek,
 a ráébresztő felismerésnek,
merengő gondolatimban kérdéseket formálgatva,

- hogy az ember mégis csak állat lenne??

Nem tudom elfogadni.
Embert akarok látni, 
magamban,
benned.

De szárnyakat festek.
Repülök, még álmomban is.
Repülök ébren.
Repülök képzeletben,
valós valósággal.

A kékmadár tollait élvezem.
A boldogság kék madaráét.
Égben szárnyalással. 

Mindenen felülemelkedett sasnak szemével akarom látni a világot. 
Mindenáron! Hajt az állat. Magamba engedem.

A lovak vágtatásával suhanok a szélben,
földön dobogással.

A halak fickándozását megélni élvezem a bőrömön,
ahogy vizet önt az ÉLET rám.
Belemerülő könnyedséggel siklani a végkimerülésig.

Mint az állat,
úgy hajtani magam emberként...

Hol az emberség határa??

Karjaim helyén szárnyakkal, 
lábaim izmait feszítve élvezem.
Lóerők törjenek elő,
hol pedig halak testéhez hasonlón,
hajlongó lendülettel élvezem a vizet.

Szárnyalva.
Sellőszerűn.
Kentaurosan.

Emberi határokat áthágva szabaduló vágy.
Állatok köntösébe merészkedő,
fékezhetetlen csodálat?

Az öröm káprázatán túl,
hol az emberség határa??

Az ERŐ szinte átformál.

Hogyan forgolódik a remény??

Könnyel visszasírom.

Vérem együtt érez. 

Mi az embernek lenni?
és hol a ló másik oldala??
A lórúgásnál??

Elvetéltem hát?

Szeretlek emberállat!

Az ember részt szeretem benned,

hogy állat is lettél, azt pedig megértem,

de nem fogadom el!

Amikor pillantásomban a derű,
a kutya csaholásához hasonló...,
már félig állat lettem?
Kutya öröm,
örvendezzen gazdájának, bárhonnan is kerül elő.
A macska simulását is ismerem.
Villanó tekintetét érzem szemeimben, 
domborodva bújó, szoros simulását, éreztem már bőrömön...
Hol az emberség határa hát?? 

Embert akarok faragni magamból,
miközben paradoxon,
csodálattal nyűgöző állatiasságokba kapaszkodok?

Az állatok csodás képességeikkel, ösztönzik az embert.
Szemünk előtt tartva az ÉLET üzeneteit...

Hát erre van az a mondás ?...,
hogy:

"EMBER (!), URALKODJ A FÖLD ÁLLATAIN !!" 

A megteremtett ember első feladata... - így áll hát?
Amit a kígyó, máris überelt Évánál, az pedig vitte emberéhez...
Ez lenne, hát az első állati szövetkezés??
Szerintem meg a bujkálás volt a zűr. A viszonyulás mindig meghatározza az irányt!
Ha nem bújsz, azzal beismered.

Ha bújsz sötétben maradsz, te generálsz nagy nyakadba borulást?
A fényben valószínűleg szeret van. Vagy mi hajtja a fák ágát?
A napraforgók nap felé fordulását??
A nő férfi felé fordulását??
Ádám emberré alakítását??
Az ember azt kapja, amit letett.
Azt kapja az Istentől, azt kapja A nőjétől.
A feladat csupán az emberség megőrzése? 
Állatnak szabad, ha elszabadul magamban??
De az embernek ez lenne, hát a szabad akarat???
Na ez bizony izmosabb minden állati csodánál.
Nagyobb feladat, mint hogy repülj, hogy vágtass, ússz.
Minden csak eszköz.
A kérdés az, hogy ki irányít hát?

 Minek akkor hát, hogy
felül, felül kerekedik, az a csodállatos és élvezetes állat bennem, 
ha megragadóan követem, 
már-már egybeforr velem?

Látni és tudni akarom, hol az emberség határa!!
Embert akarok látni magamban!
Az állatot felismerve, gondosan a helyére tenni az őt megillető helyre
és büszkén viselve emberem, soha el nem hagyva !!

Embert akarok faragni magamból.
Feladat beteljesítő.
Jó.
Teccccik!!
Ezt szeretném hát!