Luxus malőr Ròmàbòl...

Ez az út annyira felkavart, mint ahogy tenger fenekén kitörő vulkán felkavarni képes vizek tisztaságát.
Ahogy a zilált kavargás folytogatja a fények útját, úgy kavarognak gondolatsugaraim, útjukat keresve.

Mint, hogy Eszter római utunk harmadnapjára lázban izzón küzd,
így nekem sem maradt más, mint a helyre rázódás...

Tegnap kicsit kètsèges lett szàmomra, hogy hol a helyem a vilàgban...

Pontosabban erőteljes honvàgyam volt.

A  tásaság meghatározó...

Itt idegenként járok.

Villánk lakói bizonyára hallottak rólam - "LószArafin..." elmélete szerint...

a fusztráció, mint egy megörökölt csipketerítő telepszik az agyamon, akárcsak egy komód tetején nyugodna... és az ősök iránti tisztelet mindenekelött álló tradiciót diktál..., azt, hogy ezt a kurva "családiereklyét" óvni kell.

Márpedig ez a rongy, fusztráció-kötelék. Megannyi csomóval, mint egy foglyulejtő háló, amin számtalanszor felülkerekedtem már.

Semmi szükség rá!

Mégis jön ez a tiszteletet provokálló fusztráció.

A megszokást alaphangon jónak kell ítélnem?

Még akkor is, ha a VALÓSÁGban csak látszat jó?

Na nem mintha akarnék mindenkinek tetszeni, -

de ez most halvány vígasz...

A jó jó.

A rossz rossz.

Ki ítélheti meg?

Minden döntésünk egy ítélet.

Jól.

vagy nem jól.

Szabadságunk van akaratunk szerint.

Az igen legyen IGEN!

A nem pedig legyen NEM!

A jóhiszeműség és a naívság határa hol van??

A legnagyobb kegy a legnagyobb áldozat?

Mikor éri meg?

 A leghalványabb meghasonlás amikor úgy áldozzuk fel önmagunkat, hogy alkalmatlanok vagyunk a megváltásra.

Mindenki önmagáért felel elsődlegesen.

MINDENTŐL MESSZE

 Magàny.

Számkivetettségnek érzem (ebben a helyzetben), hogy a távolságot választottam.

A pompával próbálom kárpótolni magam...

Mintha a szép házaknak mindentelsöprő tekintetük lenne...

Csak elképesztő küllemük,
az van azért!

 Nem mondom, hogy nem.

Ja.

Csábos kacsintás.

Így csettintett felém Róma.

-Na!

Gyere láss világot...-

Egy szempillantás alatt magafelé fordított, hogy levegyen a lábamról...

és Róma szép is,

nem mondom, hogy nem.

A mediterrán mentalitás közelebbvaló hozzám, mint a budapesti.

Csak a luxus malőrt nem szeretem!

Mert hát nem Róma hívott meg, hanem egy mihaszna melldöngető.
De be kell vallanom, ha Piripócspuszta lett volna a helyszín, akkor nem kérdés, hogy nem megyünk.
Ám ez a Róma kikövetelte, hogy: "igenis tessék felcsigázva lenni, ha engem láthat kisasszony!"
- így aztán mondva mondhatom hát, hogy csakis Róma városának szemlélése nem tántorított utamtól.
Öccs-öm szerint, összességében nem segítség volt nekünk ez az út, hanem jelentős többlet kiadás.
Az Öcsém szigorúnak tűnik, de valójában realista!
Jó amikor nem kell szájbarágni semmit, hanem képbe van az ember!!
Ez figyelmesség kérdése,
ami vagy van,
vagy nincs.

MINDENHEZ KÖZEL

A minden nem tárgyakban rejlik.

Nem kőházakban.

Nem az égitestek állása határozza meg.

A minden a teljes odaadóságban rejlik... hát?

Teljes megnyugvással odaadni magad, úgy, hogy nem élnek vissza vele.

Jó ez.

Olyan ez, mintha nagyìtò alatt lennèk a magam szemei elött.

OTTHON MÁSKÉPP VAN

Más kép.
Az otthon megnyugvàs.

Nem a földrajzi elrendeződés határozza meg.

Vagy, hogy mekkora a hegy és milyenek a domborulatok.

De megválasztható attól még a lakhely, sok város ezért is rendeződött folyók mentén.

Víz.

 Az éltető erő áldás.

 VILLAEST

A kimerülve "csatàban àllni" - filling,

közel sem volt megnyugtatò...

Igyekeztem rövidre zàrni a felesleges "kardforgatàsokat",

- azzal kapcsolatban, hogy süketet győzködjek...

Rettentő módon irritàlt az a luxus, hogy pazarlásnak élem meg,

amiképp Ròmàba jöttunk, egy sosem volt lovag meghìvàsàra,

 aki èletèben elöszőr a zsebèbe nyùlt..., hogy önfényezésével bűvöljön,
 vett kèt repjegyet.

Nem kellett volna útrakellni most.

Melldöngetésére, nincs kedvem hajbókolni. Nem is teszem.

Se helyesnek, se helytállónak nem gondolom.

Még amit eddig értékelendőnek igyekeztem látni,

 kalap szarhoz jobban kezd hasonlítani hát.

Persze, hogy minnél messzebbre kívánom,

végezetül most is,
 mint a kezdezetkor!

Nem örömmel, de felellősségtudattal igen.

Az örömömhöz nem pénz kell elsődlegesen,
hanem tisztelettel való egymás felé forulás.
 Közös akarat.

A semmibevételnél, csak a megtiprás rosszabb.

Csatában csatakiálltottam - KI MAGAMBÓL, hogy:

Egy hónapot adok a változtatásra való hajlandóságra!
 Hogy lássam az akaratot valósággal élni!

Aztán, ha nem látom a jobbulásra való akaratot,
 akkor úgy fogok gondolkodni róla, mintha nem is lenne a Föld kerekén!
Azóta is úgy van, mintha nem is lenne.

A mihasznát a hátam közepére sem kívánom!

A kegyesség viszont elsegít a jóra.

(Emlékszem a Gyűrűk urában, nem gyilkolták meg a Gollam-ot... - kegyességből - de a végén mégis kikerülhetetlenül belepottyant a 'saját levébe'...

ja! Szar, de sokszor az a kva Gollam jut eszembe erről a gazfickóról.)

Ròma amùgy különleges hely.

Règebben hallottam, egy pròfèciàbòl,

hogy egyszer leomlik....
Ezen a mondaton azèrt akadtam fenn, mert paradoxnak hat...
Màr ami a pompa, meg egy összeomlàs utàni romhalmaz kèpèt illeti...

Mielőtt utazni indultam, ez is eszembe jutott.

 Meg az, ha tènyleg leomlik....(sose lehet tudni!),

akkor most van lehetősègem làtni pompàjàban...

Nem mintha a szèpsèg minden lenne!
 De a legtöbb ember szereti a szèpet attól mèg!

Ha egy ilyen vàros esetlegesen tönkre tètetik.

az döbbenetesen mùllandósàgot jelent.

Különösensen, hogy Ròma történelme tükröződik az építészeten.
Az első városok egyike.

Nem mintha EZ menthetne meg várost egy közelítő meteor elöl - például...

Nem tudom.

Csak azt, hogy régi és új történetekből hallottam megkövezésekrőlről...

Amikor emberek köveznek embereket...

és ennek kapcsán, erre asszociálok.

Megkövezni a vad házasságban élőket kövezik.

A "paráznákat".

Jól fejbe kólinthatott volna engem is valaki, amikor olyan valaki karjaiba landoltam,
akinek semmit sem számít a véleményem.

A nő tényleg olyan, mint a tükör?? - hát ez meghökkent,
 de sok írás szerint így működünk...

Viszonyulása és beszéde alapján, kezdettől semmire sem tart.
A folyamatos cseszegetés, semennyire sem felemelő!
Elméje tündöklésén élvezve igyekszik kimagaslani.

"Ostobákra" tiporva, akárcsak lépcsőfokra lépne az ember...
Másokra tiporva kimagaslani mindenek elött!?

Nem célravezető!!
Lefeléívelő képet fest magáról, az én értékrendemben.
A férfi magának tartja a tükröt.

Ez nekem sehogysem- tetszik??

viszont bőséggel felér egy jókora kőnyi fejbekoccantással!

Kicsit későn esett le!

De tudnom kell hát merre nézzek!!

Most, hogy làttam Rómából részeket...,

elkèpednèk, ha megtudnàm, hogy becsapódik ide egy meteor...

kèpzeleteimben sorra előjönnènek a kèpek, amit a gigantikus èpìtmènyek làtvànya hagyott bennem...

mert bizony a romok porait, ki az ki èletre keltheti??

Sosem akarnàm, hogy bàrkinek is baja legyen, itt vagy màshol.

Kiszámíthatatlan dolgok márpedig vannak.

Isten útjai kifürkèszhetetlenek...

Sosem akarnàm, hogy a gyermekem hiànyt szenvedjen...

pl., az apjànak hiànyàt.

De azt el nem viselhetem, hogy egy senkihàzi tiszteletlent csinàljon bellőle...

Időről időre igyekeztem azt gondolni, hogy változik. A kegy!

Nagyon nehéz volt!

Csak mert, van egy olyan mondat, hogy:

"Tiszteld anyádat és apádat, hogy hosszú életű legyél a Földön."

Na ez az egyetlen mondat, adta újra meg újra a kezdő lökést...

Bár Eszter sosem nevezi apának. Rendszeresen tiltakozik, hogy ne mondjam ki!

 A 'mihaszna', pedig sem nevelés tekintetében, sem támogatás tekintetében nem viselkedik apjaként.

Az egész közelítés, részemről arról szól, hogy hátha ráérez arra, hogy az ember a 'háza népéről', 'házáról' gondoskodik... és ez nem biztos, hogy azzal kezdődik, hogy veszek neked egy laptopot kislányom..., jó?

- hanem viszonyulásban rejlik a kapcsolódás... A szükség sorrendjét az ember élete határozza meg.

Egyetlen mondatára szoktam emlékezni...

 Arra amikor nyafog, hogy ő is akar Eszterrel lenni....

 Tehát az együttműködés akaratát láttatja....és erre nem szívesen mondok nemet.

MERT LELKIISMERETFÚRDALÁST OKOZOK MAGAMNAK, HA MEGTESZEM.

DE NEMET MONDANI TUDNI KELL!!

DE! Ez együttműködő szemléletet feltételez...

"Csador" nélkül. Szabad akaratból. A másik tiszteletben tartásával....

Malőr ez az egèsz! Bànkódom is miatta. Bàrcsak sosem lett volna!!

Ha kitörölhetnèm, kitörölnèm az emlèkèt is.

De annyira utàlok haraggal lenni, ha 777-szer kell is megbocsàtanom, igyekszem megtenni!

Ám ha nem làtok alapjaiban vàltozàst, mièrt is kène nekem porrà zùzatnom magam?

 Legalàbbis a lelkem.

 Semmivé zúzassam a ragyogàst a tekintetemől??

Annyira gyötrő!!

ès mar,

mint a porrá repedező talaj a legnyagyobb szárazságban...az a szikes! úgy omlaszt, a közelsége.

Jobb nem látnom!

Élni akarok hát!!

Teljes paradoxon itt lennem Ròmàban.

ami szèp.

ami kìvànatos.

ahol jó a levegő.

ami mediterrano!...

ès ha tükörbe nèzek, elmèlyülni làtom a vonàsaimat.

 a lelkem fàjdalmait belemaródni a hiàbavaló küzdelembe....

bàrcsak sosem ismertem volna!

bàrcsak a nevèt sem tudnàm!

Így tesz hàt a Teremtő is pontot a hiàbavalók vègère?

Ha ìgy,

biztos tudja, mit mièrt tesz.

Fàj.

Nem kène, hogy ilyen legyen!

De lopottnak érzem magam. Megerőszakoltnak.

Olyannak akinek nincs értéke ezen a helyen.

Nem tetszik az a hely ahol semmirekellőnek néznek!!

Nem az én helyem az!

Nem engem mínősít!!

El onnan!!

Az a baj az elemelt dolgokkal, hogy nincsenek a helyükön.

Még jó hogy két lábam van és szabad akaratom...

és még jó, hogy nem kell baromként leélnem az életem.

Hanem lehetek nő!

A Nő!

Egyszer azt olvastam valahol, hogy

"A vèg, egy ùjnak a kezdete."

ès volt is egy kèpeslapom règen ami valamikor a falamon volt kint.

Mára már csak a szó èl bennem....:

"Ha eltàvolìtod a felesleget, helyet teremtessz az értèknek!"

Nos így.

Ez az egész mostani Rómázás egy szimlólikus cucc lett.

Monául.

Az ÉLET beszédesebb, mint amilyen én tudtam lenni.

A 'senkit meg ne bántsak'-nak végetvetek hát!

megtanultam hát:

NEM KELL MINDENKINEK TETSZENI!

...és nem fexem 'giotin' alá se!! Hanem harcolok!!