A SZÍV BŐSÉGÉBŐL, (PEDIG) SZÓL A SZÁJ.
Miért volt az az érzésem ma, hogy fel akarnak adni, mint egy dobozt a postán??
A csomag az amit pakolni kell. A csomag az akinek nem kell adni. A csomag adja magát. A csomagon a csomagolás takar. A csomagnak általában örülnek. Egy ideig legalábbis.... A csomag végül is egy tárgy.
Nem jó érzés tárgyként lenni, egy személyes közösségben. Az nem közösség. Az nem személyes. Érzéketlen.
Tulajdonképpen vannak helyzetek, amikor láthatatlannak tűnő a valóság.
A valóság az, hogy nem vagyok dobozolható és igen is azt szeretem, ha alapban személyként tekintenek rám. (Kinek jó az, ha tárgyként tekintenek rá??)
Alapvetően mégis találtam párhuzamot, egy feladott csomag és magam között:
A csomag halad a célja felé.
A bennem élő hercegnő, pedig a király felé tart.
-Lehet beképzeltnek tartani! Nem kell mindenkinek tetszeni!!-
Az Élet álruhásai felismerhetők.
Az vagy ami akarsz! A szívedből indul minden Élet.
Szeretem azt a mesét, amikor Mátyás álruhában jár....
Mese van itt is. Lesz lelepleződés is!
De a Király felismer. Mert tudom, hogy nem vagyok feladható.
Nemes egyszerűséggel, haladok a célom felé.
Felismerem a Királyt. Az én Királyom jó! Nemes lelkű. Olyan, Aki örül, ha lát....
Kegyes szívű. Egyenes....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése