Fehérbe...

(-tegnapról mára....-)

Tegnap a tél hirtelen jött...
Mégis,
mint menyasszonyt öltöztette a hó a tájat.

Szépségétől, a derű melege cikázott,
ruhája, az éjszaka leple alatt, aláhullt.

ÁLMOMBAN HANGOS HARC DÚLT

Robajjal döngette alá,
fagy űző mosollyal,
ezer karok terhét az ÉLET!

Minden dörrenése,
harcmezők küzdelmét idézte.
Féltő buzgalommal,
rémisztő morajlással...

Félelmetes ahogy dobol közöttünk.

A harc ritmusát értetlenül féltem.
Meg, hogy fagyban, miként fürdenek a fák....?
Láttam, hogy a ridegségtől súlyos hó. Meglágyítható.

Egy sugártól,
a fák sárkönnyeket hulltak.
Tócsájukat,
könny áztatta párnaként ölelte a tiszta fehér.

Ölében a fénynek, a víz útjára kelt,
hogy tükrében meglásd a világot.